2012. április 8., vasárnap


2. Fejezet : Álomból valóság 

A kis csapat már jó ideje haladt az erdőben. Egy tisztásnál elkanyarodtak jobbra és egy kis ösvényhez értek, majd azon haladtak egy ideig. Mikor azonban az ösvény véget ért, mindenhol csak fák, fák...és fák sokasága várt rájuk.

− Ugye nem tévedtünk el? Már mióta csatangolunk itt és mit látok? Mindenhol csak azok az átkozott fák ! - bukott ki hirtelen Draco.
− Nem, dehogy..Amúgy is, ha nem lennél vele tisztában: ez egy erdő. Az erdőben általában fák vannak, nem pedig vattacukor hegyek - forgatta szemeit Rosalind.
− Hűha, erre magamtól rá sem jöttem volna. Köszönöm, hogy felvilágosítottál erről!
− Nagyon szívesen.

Az út hátralevő részén nem szóltak egymáshoz. Szikrafény és Carnote patadobogásán kívül csak a madarak csicsergését lehetett hallani. Néha-néha fordult elő, hogy egy-egy őz, nyúl vagy más erdei állatka ugrott elő valamely bokor vagy fa mögül. Rövidesen elérték a helyes utat, ami a birtokra vezetett.

− Ugye most már közel vagyunk? - a szöszi srác ismét nem bírta ki szó nélkül.
− Nem. Távol. - Rosalind még csak rá sem pillantott a fiúra. - Csak vicceltem. - tette hozzá gyorsan, mielőtt újdonsült ismerőse újabb hisztirohamot kapott volna, de persze az nem bírta ki, hogy ne tegyen ehhez megjegyzést:
− Most meg mi a fene bajod van? Talán csúf vagyok, hogy egy pillantásra sem méltatsz?
− Ó, hogy neked mindig mindenben találnod kell egy okot, amibe beleköthetsz. Mondd, hogy tudnak elviselni a szüleid otthon?
− Ők javarészt nincsenek otthon. Szóval nekik nem nagyon kell az én jelenlétemtől tartani...
− Értem, akkor mivel szoktad elfoglalni magad? Gondolom, nem csak egy helyben ücsörögsz.
− Például tereplovaglással, mint most.
− És még?
− Olvasok, rajzolok, néha verseket írok, sétálok, kviddicssezek meg ilyesmik. Most te jössz!
− Szinte ugyanezek, bár a kviddics nem tartozik az erősségeim közé. Szeretek még énekleni, táncolni és areffázni.
− Areffa? Még nem igazán hallottam róla, csak igen keveset.
− Elmondom a lényegét: Kellenek hozzá shemarok, az az varázsképességű lovak, de gondolom te is tudod, hogy mik azok. És persze a lovasaik. Általában külön pályákon versenyeznek a legjobb képességük szerint. Van egy A pálya, amiben a pestattok versenyeznek. Nekik vannak a leggyorsabb shemaraik. A B pályán a lomennek versenyeznek rendkívül képzett shemarokkal. A C pályán faltrottok vannak, a lebegő ügetésben verhetetlenek. A D pálya a legügyesebbeknek van, itt mindenféle akadállyal kell megküzdeni például tűzkarika, kiálló szikla, mozgó vízi sárkányokkal teli vizesárok meg hasonlók. Végül az E pálya az összetett pálya. Itt nyolc-nyolc fő versenyez csapatokban. A csapatok négy pestattból, egy-egy mawonból és faltrottból, valamint két lomenből áll. Itt az a csapat győz, amelyik leghamarabb a leggyorsabban és legkevesebb hibával ér célba.
− Így már világos. És te melyik ágban versenyzel?
− Eredetileg én lomenn lennék, de már mindegyiken voltam.
− Értem. Én kviddicsben fogó vagyok.
− Engem ott mindig terelőnek állítanak be. Véleményem szerint túl béna vagyok ehhez - Rosalind éppen hogy befejezte a mondatot elérték a birtokot.

A vaskapu kinyílt, mikor Rosalind pálcája segítségével megfejtette az akkori kódot, ami a rajta levő varázslat segítségével a nem kívánt esetleges behatolók miatt lett kitalálva. Carnote és Szikrafény - mintha csak egy jól összeszokott páros lennének - ügettek egymás mellett, szinte egyszerre léptek. Zeusz kényelmesen ballagott mögöttük. Amikor elérték az istállót megálltak. Robin és Lucius már várták őket.

− Na, nézd barátom, végül hazatért az elkóborolt bárány! - nevetett Robin.
− Éppen ideje. Nem is tudom... a lányod segítsége nélkül már biztos felfalta volna valamilyen megvadult lény az erdőben - a másik férfi szemei szikrákat hánytak a dühtől miközben fiát nézte.

Robin segített leszerszámozni a lovakat és bevitte őket az istállóba. Mikor visszaért támadt egy ötlete.

− Gondolom, elfáradtatok az erdei túrázás után. Mit szólnátok, ha bemennénk a házba és teáznánk egyet? Hiszen, nincs is jobb egy friss, üdítő, ízletes teánál - Robin már el is indult a ház felé. Mikor elérte a küszöböt megállt és hátrafordult.
− Menjetek csak Rosalind-el. Nekem még beszédem van a fiammal. Később persze csatlakozunk mi is - Lucius próbált nyugodt arckifejezést erőltetni magára, de hangja még mindig dühösen csengett.

Robin csak bólintott egyet és lányával bementek a házba. A nappali felé vették az irányt, ahol egy kis meglepetés várta őket. Két nő és egy Rosalindnél kicsivel idősebb lány üldögélt az egyik fekete-ezüst színű kanapén. A két nő kicsit hasonlított egymásra. Az egyik fekete, a másik pedig méregzöld női talárt viselt. A különbség annyi volt, hogy a fekete taláros nő haja pár árnyalattal sötétebb volt a másikénál. A lány egy szép, elöl v alakban kivágott, sztreccs, halvány rózsaszín pólót, mellé egy ugyanilyen színű szoknyát és magassarkú cipőt viselt. Szőkésbarna haja elegáns kontyba volt fogva. Látszólag igen elmerültek valamilyen beszélgetésben, hiszen csak pár másodperccel később vették észre az érkezőket.

− Drágám, kislányom, sziasztok!
− Helló, hugi és apu!
− Szervusztok! - hangzottak a köszönések.
− Üdv, hölgyek! - viszonozta a köszönést Robin.
− Halihó, anyu, Clodett és Mrs... - Rosalind ugyanígy tett, viszont nem tudta, hogyan szólítsa a méregzöld taláros nőt.
− Narcissa Malfoy vagyok, de tegezz nyugodtan és szólíts csak Cissy-nek - mosolygott a nő.
− Rendben, Cissy!

Rosalind leült egy kényelmes bőrfotelbe. Apja pedig a karosszékbe.

− Merre voltatok, drágám? - nézett Robinra érdeklődően a fekete taláros nő.
Robin felállt a karosszékéből és lehuppant a nő mellé, aki egy puszit adott az arcára.
− Én kint beszélgettem Luciussal, Rosalind pedig - szokásához híven - tereplovagláson volt. Juj, el is felejtettem, hogy megismerkedtek a fiaddal, Cissy - vigyorgott Robin a méregzöld taláros nőre. - No, és ti merre jártatok?
− Apu, el sem hiszed, hogy mit kaptam! - a szőkésbarna hajú lány átadott egy apró, lila tasakot Robinnak.
Robin kinyitotta. A tasak tartalma egy varázsgömb volt.
− Igazán szép darab, Tina - adta vissza a tasakot a lánynak.
− De ez még semmi, apu! Képzeld, csak is annak engedelmeskedik a gömb, akinek a tulajdona!
− Akkor különleges is. És ti mit vettetek? - nézett először feleségére, majd Cissyre.
− Most, csak a szükséges dolgokat, szívem - Tina finoman Robinhoz bújt.
− Én pedig ezt a talárt, illetve egy új versenyseprűt a fiamnak - mondta Cissy és egy gyönyörű, csillogó, karcsú fekete seprűre mutatott.
A seprű anyaga valószínűleg valamilyen drága, minőségi fa lehetett.
− Hű, a legújabb Arany Szárny modell, szép! Evvel tuti, hogy nyerni fog a fiad! - bólintott elismerően a férfi.
− Elég drága darab volt, szóval, remélem igazad lesz, Robin - pillantott elégedetten a seprűre Cissy.

Eközben csatlakozott hozzájuk Draco és Lucius is. Mivel ezen a kanapén már nem volt több hely, Draco elfoglalta a másik bőrfotelt Rosalind mellett, Lucius pedig a szabadon hagyott karosszékbe ült. Miután ők is köszöntötték egymást, folytatták tovább a beszélgetést.

− No, és hol maradtatok ilyen sokáig? - tudakolta Robin.
− Beszélgettünk - vetette oda neki Lucius.

Láthatóan még mindig dühös volt, annak ellenére, hogy arckifejezésből nem úgy tűnt. Hiába, ez náluk csalási vonás volt. Sohasem mutatták ki, amit éreznek valójában. Ezért Robin úgy gondolta, jobb, ha nem kérdezősködik tovább, ehelyett a többiekkel kezdett el beszélgetni.
Rosalind nem szólt semmit, fáradtnak érezte magát. Kis idő múlva szólt is édesanyjának, hogy elmegy pihenni a szobájába.

A la Prisca házban, - ami már-már inkább kastélynak mondható - talán Rosalind szobája volt az egyetlen helyiség, ami nem fekete-ezüst színben pompázott. Ugyanis az ő szobája sötétkék volt. A falakon elvarázsolt lovas tapéta díszelgett. Volt, amelyik ló ágaskodott, galoppozott, szivárványon ügetett stb. Rosalind levetette csizmáját, letusolt, majd átöltözött amolyan „otthoni” ruhába, ami egy pólóból és egy melegítőnadrágból állt. Ezután Rosalind befeküdt baldachinos ágyába és elaludt.

***
A temetőben minden kihalt volt. Nemsokára azonban megjelentek a fekete, csuklyás, álarcos alakok. Négyet kivéve... Mikor a vezetőjük megérkezett, levették az álarcokat.

− Hívatott, Nagyúr? - tudakolta az egyik csuklyás alak.
− Miért? Szerinted talán viccből vagytok itt, Féregfark? - rivallt rá az említett.
− Nem, nem...
− Hallgass!
− Igenis, Nagyúr!
− Remek. Még valami kérdés? - Nézett körbe. - Nincs? Hát akkor, figyeljetek rám jól. Ugyan most Robin, Tina, Lucius és Narcissa nem lehetnek köztünk, de jobb, ha elmondom: az Argetum Equum mindent megtesz azért, hogy Rosalind nehogy közénk tartozzon. Éppen ezért kell résen lennünk. Az eredeti terv, hogy a vonaton elraboljuk semmissé vált. Új terv kell. Esetleg valakinek van ötlete?

A csuklyások némán, érdeklődve nézték urukat, senki sem szólt egy szót se. Így folytatta:

− Sejtettem, mindent nekem kell kieszelni, semmirekellő bagázs - torkolta le követőit a Nagyúr.
− Nagyúr ... nekem lenne egy tervem … - kezdte egy fiatal, helyes, fekete hajú fiú.
− Nocsak, mi lenne az, Benny?
− Ha lenne egy zsupszkulcs, amit bejuttatnánk a Roxfortba, ide lehetne hozni vele a lányt. Anélkül, hogy komoly feltűnést okoznánk vele.
− Ügyes terv. Nyilván annak ellenére, hogy Robin és Tina beleegyezett, hogy a kislány halálfaló legyen, nem szeretnék ők átnyújtani neki a zsupszkulcsot. És mivel az Argetum Equum védelme alatt áll, nagyon másnak nincs is esélye erre. Tudják, hogy nemsokára eljön az idő, amikor Rosalind megkapja a különleges képességét és nem szeretnék, ha rossz kezekbe jutna. Óvatosnak kell lennünk és biztos lesz a siker. Azt hiszem, ennyi elég is lesz, később majd folytatjuk ezt a beszélgetést. Időre van szükségem a terv tökéletesítéséhez. Mehettek!

***
Rosalind azt álmodta, hogy egy másik házban van. Nem tudta kié lehetett, de ugyanolyan nagy volt, mint az övéké. Végigsétált egy hosszú folyosón, aminek úgy tűnt sosincs vége. Egyszer csak felbukkant egy szőke, furcsa kinézetű, nagy, kék szemű, szivárványszínű talárt viselő lány. Rosalind nem ismerte, ezért nem tudta mit kereshet ott. Kissé tartózkodóan fürkészte az új jövevényt.

− Szia! Az én nevem Luna Lovegood és te ki vagy? - lépett közelebb hozzá a lány.
− Én Rosalind la Prisca vagyok - mutatkozott be Rosalind.
− Értem, szép neved van. Mondd, te miért jöttél ide?
− Nem tudom. Te miért jöttél?
− Én sem tudom, miért vagyok itt. Eddig bolyongtam a házban és rajtad kívül nem találtam itt senkit sem.
− Hmm...

Rosalindnak furcsa érzése támadt. Álmodott, de mégis olyan valósnak hatott ez a ház...

− Ott egy erkély, gyere, nézzük meg! - mutatott Luna balra.
− Igen, menjünk! - elindultak az erkély felé.

Rosalind haladt elől. Mikor elérték az erkélyt hátrafordult, hogy megnézze mennyire maradt le tőle a lány. Nagy meglepetés érte: Luna eltűnt. Ott állt az erkélyen egyedül. Hűvös fuvallatot érzett, megrázkódott tőle.

− Van itt valaki? - kétségbeesetten nézte az üres tájat az erkélyről.

Végül úgy döntött, visszamegy a házba. Hirtelen egy villám csapott az erkély rácsába, amitől az leesett. Rosalind megrémült, végig nézte, ahogyan a rács a mélybe zuhan. Hátrálni kezdett, de valami puhába ütközött. Szívverése egyre csak gyorsult. Megfordult és egy férfi állt előtte. Félhosszú barna haja volt, elől kigombolt inget viselt, így tisztán látszott izmos felsőteste, fekete bőrnadrágja szorosan feszült a lábára. Egy kis habozás után elindult a lány felé.

− Ne aggódj, nincs mitől félned, hazaviszlek, gyere! - suttogta.
− Nem ismerem magát, honnan tudjam, hogy nem akar átverni? És hol van Luna? - Rosalind nem bízott benne.
− Ne kérdezősködj, csak gyere...a barátnőd is jó kezekben van.
− Nem bízom meg benned.
− Pedig jobban tennéd!
− Ki vagy te?
− Egy idegen, aki segíteni akar, - mosolygott, majd hozzátette - ha hagyod.
− Rendben.

Rosalind elindult a férfi felé, de ekkor az erkély leszakadt. Zuhant, zuhant és zuhant …

***

Erős karok rántották vissza a valóságba. Rosalind, éppen kiugrani készült az erkélyről, annak ellenére, hogy nem is tudott róla. Nyilván az álom hatása volt. Tulajdonképpen nem érzékelt semmit a valóságból csak üresen tekintett maga elé.

− Rosalind, hahó! Hallasz? - tartotta szorosan Draco.
− Igen, persze … - Rosalind a kellemes hang hatására kizökkent kábultságából.

Zavart volt, fogalma sem volt, hogy kerülhetett ide. Talán alvajáró lenne?

− Mi történt? Anyukád - miután elmagyarázta hol talállak - megkért, hogy nézzek rád, minden rendben van-e, erre itt találtalak, még jó, hogy időben ideértem, különben most ki tudja mi történt volna veled - a fiú elengedte Rosalindot, közben vetett egy gyors pillantást az erkélyre.
− Én... nem tudom mi történt, azt álmodtam, hogy egy fura házban találkoztam egy furcsa lánnyal elindultunk az erkély felé, aminek leszakadt a rácsa, aztán ott...ott volt egy férfi segíteni akart, de arra eszméltem fel, hogy zuhanok és egyszer csak felkeltem és itt voltam. Többre nem emlékszek.

Rosalind remegett, valószínűleg sokkolta ez a dolog. Draco észrevette ezt, majd elgondolkodott: - Szegény lány. Vajon mi üthetett belé? Nem mindennapi dolog, hogy valaki csak úgy ki akarjon ugrani az erkélyen. Talán megátkozták álmában? Leheltséges, de korántsem biztos. Szólok, majd Robinéknak. Olyan rossz látni, ahogy itt remeg előttem, valahogy meg kéne nyugtatnom... Hé, mi a fene van velem? Megmentem, pedig alig ismerem … most meg nyugtatgatni akarom. Nekem nincsenek érzéseim … vagy mégis? Egye fene, vagy sikerül vagy nem … - a fiú gyengéden megölelte Rosalindot. A lány nem szerette az ilyen helyzeteket, de most valahogy mégis jól esett neki, hogy volt mellette valaki.

1 megjegyzés:

  1. Szia!^^
    Nagyon tetszett a fejid és magában a blogodod is!:))
    Remélem mihamarabb lesz új fejid!!;))
    Nemrég hoztam létre egyet én is benéznél?^^
    http://kallisztaatuzkiralyno.blogspot.com
    Puszíí*.*

    VálaszTörlés