2. Fejezet : Álomból valóság
A kis csapat már jó ideje haladt az
erdőben. Egy tisztásnál elkanyarodtak jobbra és egy kis ösvényhez
értek, majd azon haladtak egy ideig. Mikor azonban az ösvény véget
ért, mindenhol csak fák, fák...és fák sokasága várt rájuk.
−
Ugye nem tévedtünk el? Már mióta csatangolunk itt és mit látok?
Mindenhol csak azok az átkozott fák ! - bukott ki hirtelen Draco.
−
Nem, dehogy..Amúgy is, ha nem lennél vele tisztában: ez egy erdő.
Az erdőben általában fák vannak, nem pedig vattacukor hegyek -
forgatta szemeit Rosalind.
−
Hűha, erre magamtól rá sem jöttem volna. Köszönöm, hogy
felvilágosítottál erről!
−
Nagyon szívesen.
Az út hátralevő
részén nem szóltak egymáshoz. Szikrafény és Carnote
patadobogásán kívül csak a madarak csicsergését lehetett
hallani. Néha-néha fordult elő, hogy egy-egy őz, nyúl vagy más
erdei állatka ugrott elő valamely bokor vagy fa mögül. Rövidesen
elérték a helyes utat, ami a birtokra vezetett.
−
Ugye most már közel vagyunk? - a szöszi srác ismét nem bírta ki
szó nélkül.
−
Nem. Távol. - Rosalind még csak rá sem pillantott a fiúra. - Csak
vicceltem. - tette hozzá gyorsan, mielőtt újdonsült ismerőse
újabb hisztirohamot kapott volna, de persze az nem bírta ki, hogy
ne tegyen ehhez megjegyzést:
−
Most meg mi a fene bajod van? Talán csúf vagyok, hogy egy
pillantásra sem méltatsz?
−
Ó, hogy neked mindig mindenben találnod kell egy okot, amibe
beleköthetsz. Mondd, hogy tudnak elviselni a szüleid otthon?
−
Ők javarészt nincsenek otthon. Szóval nekik nem nagyon kell az én
jelenlétemtől tartani...
−
Értem, akkor mivel szoktad elfoglalni magad? Gondolom, nem csak egy
helyben ücsörögsz.
−
Például tereplovaglással, mint most.
−
És még?
−
Olvasok, rajzolok, néha verseket írok, sétálok, kviddicssezek meg
ilyesmik. Most te jössz!
−
Szinte ugyanezek, bár a kviddics nem tartozik az erősségeim közé.
Szeretek még énekleni, táncolni és areffázni.
−
Areffa? Még nem igazán hallottam róla, csak igen keveset.
−
Elmondom a lényegét: Kellenek hozzá shemarok, az az
varázsképességű lovak, de gondolom te is tudod, hogy mik azok. És
persze a lovasaik. Általában külön pályákon versenyeznek a
legjobb képességük szerint. Van egy A pálya, amiben a pestattok
versenyeznek. Nekik vannak a leggyorsabb shemaraik. A B pályán a
lomennek versenyeznek rendkívül képzett shemarokkal. A C pályán
faltrottok vannak, a lebegő ügetésben verhetetlenek. A D pálya a
legügyesebbeknek van, itt mindenféle akadállyal kell megküzdeni
például tűzkarika, kiálló szikla, mozgó vízi sárkányokkal
teli vizesárok meg hasonlók. Végül az E pálya az összetett
pálya. Itt nyolc-nyolc fő versenyez csapatokban. A csapatok négy
pestattból, egy-egy mawonból és faltrottból, valamint két
lomenből áll. Itt az a csapat győz, amelyik leghamarabb a
leggyorsabban és legkevesebb hibával ér célba.
−
Így már világos. És te melyik ágban versenyzel?
−
Eredetileg én lomenn lennék, de már mindegyiken voltam.
−
Értem. Én kviddicsben fogó vagyok.
−
Engem ott mindig terelőnek állítanak be. Véleményem szerint túl
béna vagyok ehhez - Rosalind éppen hogy befejezte a mondatot
elérték a birtokot.
A
vaskapu kinyílt, mikor Rosalind pálcája segítségével
megfejtette az akkori kódot, ami a rajta levő varázslat
segítségével a nem kívánt esetleges behatolók miatt lett
kitalálva. Carnote és Szikrafény - mintha csak egy jól
összeszokott páros lennének - ügettek egymás mellett, szinte
egyszerre léptek. Zeusz kényelmesen ballagott mögöttük. Amikor
elérték az istállót megálltak. Robin és Lucius már várták
őket.
−
Na, nézd barátom, végül hazatért az elkóborolt bárány! -
nevetett Robin.
−
Éppen ideje. Nem is tudom... a lányod segítsége nélkül már
biztos felfalta volna valamilyen megvadult lény az erdőben - a
másik férfi szemei szikrákat hánytak a dühtől miközben fiát
nézte.
Robin
segített leszerszámozni a lovakat és bevitte őket az istállóba.
Mikor visszaért támadt egy ötlete.
−
Gondolom, elfáradtatok az erdei túrázás után. Mit szólnátok,
ha bemennénk a házba és teáznánk egyet? Hiszen, nincs is jobb
egy friss, üdítő, ízletes teánál - Robin már el is indult a
ház felé. Mikor elérte a küszöböt megállt és hátrafordult.
−
Menjetek csak Rosalind-el. Nekem még beszédem van a fiammal. Később
persze csatlakozunk mi is - Lucius próbált nyugodt arckifejezést
erőltetni magára, de hangja még mindig dühösen csengett.
Robin
csak bólintott egyet és lányával bementek a házba. A nappali
felé vették az irányt, ahol egy kis meglepetés várta őket. Két
nő és egy Rosalindnél kicsivel idősebb lány üldögélt az egyik
fekete-ezüst színű kanapén. A két nő kicsit hasonlított
egymásra. Az egyik fekete, a másik pedig méregzöld női talárt
viselt. A különbség annyi volt, hogy a fekete taláros nő haja
pár árnyalattal sötétebb volt a másikénál. A lány egy szép,
elöl v alakban kivágott, sztreccs, halvány rózsaszín pólót,
mellé egy ugyanilyen színű szoknyát és magassarkú cipőt
viselt. Szőkésbarna haja elegáns kontyba volt fogva. Látszólag
igen elmerültek valamilyen beszélgetésben, hiszen csak pár
másodperccel később vették észre az érkezőket.
−
Drágám, kislányom, sziasztok!
−
Helló, hugi és apu!
−
Szervusztok! - hangzottak a köszönések.
−
Üdv, hölgyek! - viszonozta a köszönést Robin.
−
Halihó, anyu, Clodett és Mrs... - Rosalind ugyanígy tett, viszont
nem tudta, hogyan szólítsa a méregzöld taláros nőt.
−
Narcissa Malfoy vagyok, de tegezz nyugodtan és szólíts csak
Cissy-nek - mosolygott a nő.
−
Rendben, Cissy!
Rosalind
leült egy kényelmes bőrfotelbe. Apja pedig a karosszékbe.
−
Merre voltatok, drágám? - nézett Robinra érdeklődően a fekete
taláros nő.
Robin
felállt a karosszékéből és lehuppant a nő mellé, aki egy
puszit adott az arcára.
−
Én kint beszélgettem Luciussal, Rosalind pedig - szokásához híven
- tereplovagláson volt. Juj, el is felejtettem, hogy megismerkedtek
a fiaddal, Cissy - vigyorgott Robin a méregzöld taláros nőre. -
No, és ti merre jártatok?
−
Apu, el sem hiszed, hogy mit kaptam! - a szőkésbarna hajú lány
átadott egy apró, lila tasakot Robinnak.
Robin
kinyitotta. A tasak tartalma egy varázsgömb volt.
−
Igazán szép darab, Tina - adta vissza a tasakot a lánynak.
−
De ez még semmi, apu! Képzeld, csak is annak engedelmeskedik a
gömb, akinek a tulajdona!
−
Akkor különleges is. És ti mit vettetek? - nézett először
feleségére, majd Cissyre.
−
Most, csak a szükséges dolgokat, szívem - Tina finoman Robinhoz
bújt.
−
Én pedig ezt a talárt, illetve egy új versenyseprűt a fiamnak -
mondta Cissy és egy gyönyörű, csillogó, karcsú fekete seprűre
mutatott.
A
seprű anyaga valószínűleg valamilyen drága, minőségi fa
lehetett.
−
Hű, a legújabb Arany Szárny modell, szép! Evvel tuti, hogy nyerni
fog a fiad! - bólintott elismerően a férfi.
−
Elég drága darab volt, szóval, remélem igazad lesz, Robin -
pillantott elégedetten a seprűre Cissy.
Eközben
csatlakozott hozzájuk Draco és Lucius is. Mivel ezen a kanapén már
nem volt több hely, Draco elfoglalta a másik bőrfotelt Rosalind
mellett, Lucius pedig a szabadon hagyott karosszékbe ült. Miután
ők is köszöntötték egymást, folytatták tovább a beszélgetést.
−
No, és hol maradtatok ilyen sokáig? - tudakolta Robin.
−
Beszélgettünk - vetette oda neki Lucius.
Láthatóan
még mindig dühös volt, annak ellenére, hogy arckifejezésből nem
úgy tűnt. Hiába, ez náluk csalási vonás volt. Sohasem mutatták
ki, amit éreznek valójában. Ezért Robin úgy gondolta, jobb, ha
nem kérdezősködik tovább, ehelyett a többiekkel kezdett el
beszélgetni.
Rosalind
nem szólt semmit, fáradtnak érezte magát. Kis idő múlva szólt
is édesanyjának, hogy elmegy pihenni a szobájába.
A
la Prisca házban, - ami már-már inkább kastélynak mondható -
talán Rosalind szobája volt az egyetlen helyiség, ami nem
fekete-ezüst színben pompázott. Ugyanis az ő szobája sötétkék
volt. A falakon elvarázsolt lovas tapéta díszelgett. Volt, amelyik
ló ágaskodott, galoppozott, szivárványon ügetett stb. Rosalind
levetette csizmáját, letusolt, majd átöltözött amolyan
„otthoni” ruhába, ami egy pólóból és egy melegítőnadrágból
állt. Ezután Rosalind befeküdt baldachinos ágyába és elaludt.
***
A
temetőben minden kihalt volt. Nemsokára azonban megjelentek a
fekete, csuklyás, álarcos alakok. Négyet kivéve... Mikor a
vezetőjük megérkezett, levették az álarcokat.
−
Hívatott, Nagyúr? - tudakolta az egyik csuklyás alak.
−
Miért? Szerinted talán viccből vagytok itt, Féregfark? - rivallt
rá az említett.
−
Nem, nem...
−
Hallgass!
−
Igenis, Nagyúr!
−
Remek. Még valami kérdés? - Nézett körbe. - Nincs? Hát akkor,
figyeljetek rám jól. Ugyan most Robin, Tina, Lucius és Narcissa
nem lehetnek köztünk, de jobb, ha elmondom: az Argetum Equum
mindent megtesz azért, hogy Rosalind nehogy közénk tartozzon.
Éppen ezért kell résen lennünk. Az eredeti terv, hogy a vonaton
elraboljuk semmissé vált. Új terv kell. Esetleg valakinek van
ötlete?
A
csuklyások némán, érdeklődve nézték urukat, senki sem szólt
egy szót se. Így folytatta:
−
Sejtettem, mindent nekem kell kieszelni, semmirekellő bagázs -
torkolta le követőit a Nagyúr.
−
Nagyúr ... nekem lenne egy tervem … - kezdte egy fiatal, helyes,
fekete hajú fiú.
−
Nocsak, mi lenne az, Benny?
−
Ha lenne egy zsupszkulcs, amit bejuttatnánk a Roxfortba, ide lehetne
hozni vele a lányt. Anélkül, hogy komoly feltűnést okoznánk
vele.
−
Ügyes terv. Nyilván annak ellenére, hogy Robin és Tina
beleegyezett, hogy a kislány halálfaló legyen, nem szeretnék ők
átnyújtani neki a zsupszkulcsot. És mivel az Argetum Equum védelme
alatt áll, nagyon másnak nincs is esélye erre. Tudják, hogy
nemsokára eljön az idő, amikor Rosalind megkapja a
különleges képességét és nem szeretnék, ha rossz kezekbe
jutna. Óvatosnak kell lennünk és biztos lesz a siker. Azt hiszem,
ennyi elég is lesz, később majd folytatjuk ezt a beszélgetést.
Időre van szükségem a terv tökéletesítéséhez. Mehettek!
***
Rosalind
azt álmodta, hogy egy másik házban van. Nem tudta kié lehetett,
de ugyanolyan nagy volt, mint az övéké. Végigsétált egy hosszú
folyosón, aminek úgy tűnt sosincs vége. Egyszer csak felbukkant
egy szőke, furcsa kinézetű, nagy, kék szemű, szivárványszínű
talárt viselő lány. Rosalind nem ismerte, ezért nem tudta mit
kereshet ott. Kissé tartózkodóan fürkészte az új jövevényt.
−
Szia! Az én nevem Luna Lovegood és te ki vagy? - lépett közelebb
hozzá a lány.
−
Én Rosalind la Prisca vagyok - mutatkozott be Rosalind.
−
Értem, szép neved van. Mondd, te miért jöttél ide?
−
Nem tudom. Te miért jöttél?
−
Én sem tudom, miért vagyok itt. Eddig bolyongtam a házban és
rajtad kívül nem találtam itt senkit sem.
−
Hmm...
Rosalindnak
furcsa érzése támadt. Álmodott, de mégis olyan valósnak hatott
ez a ház...
−
Ott egy erkély, gyere, nézzük meg! - mutatott Luna balra.
−
Igen, menjünk! - elindultak az erkély felé.
Rosalind
haladt elől. Mikor elérték az erkélyt hátrafordult, hogy
megnézze mennyire maradt le tőle a lány. Nagy meglepetés érte:
Luna eltűnt. Ott állt az erkélyen egyedül. Hűvös fuvallatot
érzett, megrázkódott tőle.
−
Van itt valaki? - kétségbeesetten nézte az üres tájat az
erkélyről.
Végül
úgy döntött, visszamegy a házba. Hirtelen egy villám csapott az
erkély rácsába, amitől az leesett. Rosalind megrémült, végig
nézte, ahogyan a rács a mélybe zuhan. Hátrálni kezdett, de
valami puhába ütközött. Szívverése egyre csak gyorsult.
Megfordult és egy férfi állt előtte. Félhosszú barna haja volt,
elől kigombolt inget viselt, így tisztán látszott izmos
felsőteste, fekete bőrnadrágja szorosan feszült a lábára. Egy
kis habozás után elindult a lány felé.
−
Ne aggódj, nincs mitől félned, hazaviszlek, gyere! - suttogta.
−
Nem ismerem magát, honnan tudjam, hogy nem akar átverni? És hol
van Luna? - Rosalind nem bízott benne.
−
Ne kérdezősködj, csak gyere...a barátnőd is jó kezekben van.
−
Nem bízom meg benned.
−
Pedig jobban tennéd!
−
Ki vagy te?
−
Egy idegen, aki segíteni akar, - mosolygott, majd hozzátette - ha
hagyod.
−
Rendben.
Rosalind
elindult a férfi felé, de ekkor az erkély leszakadt. Zuhant,
zuhant és zuhant …
***
Erős
karok rántották vissza a valóságba. Rosalind, éppen kiugrani
készült az erkélyről, annak ellenére, hogy nem is tudott róla.
Nyilván az álom hatása volt. Tulajdonképpen nem érzékelt semmit
a valóságból csak üresen tekintett maga elé.
−
Rosalind, hahó! Hallasz? - tartotta szorosan Draco.
−
Igen, persze … - Rosalind a kellemes hang hatására kizökkent
kábultságából.
Zavart volt, fogalma sem volt, hogy kerülhetett ide. Talán alvajáró
lenne?
−
Mi történt? Anyukád - miután elmagyarázta hol talállak -
megkért, hogy nézzek rád, minden rendben van-e, erre itt
találtalak, még jó, hogy időben ideértem, különben most ki
tudja mi történt volna veled - a fiú elengedte Rosalindot, közben
vetett egy gyors pillantást az erkélyre.
−
Én... nem tudom mi történt, azt álmodtam, hogy egy fura házban
találkoztam egy furcsa lánnyal elindultunk az erkély felé, aminek
leszakadt a rácsa, aztán ott...ott volt egy férfi segíteni akart,
de arra eszméltem fel, hogy zuhanok és egyszer csak felkeltem és
itt voltam. Többre nem emlékszek.
Rosalind
remegett, valószínűleg sokkolta ez a dolog. Draco észrevette ezt,
majd elgondolkodott: - Szegény lány. Vajon mi üthetett belé?
Nem mindennapi dolog, hogy valaki csak úgy ki akarjon ugrani az
erkélyen. Talán megátkozták álmában? Leheltséges, de korántsem
biztos. Szólok, majd Robinéknak. Olyan rossz látni, ahogy itt
remeg előttem, valahogy meg kéne nyugtatnom... Hé, mi a fene van
velem? Megmentem, pedig alig ismerem … most meg nyugtatgatni
akarom. Nekem nincsenek érzéseim … vagy mégis? Egye fene, vagy
sikerül vagy nem … - a fiú
gyengéden megölelte Rosalindot. A lány nem szerette az ilyen
helyzeteket, de most valahogy mégis jól esett neki, hogy volt
mellette valaki.
Szia!^^
VálaszTörlésNagyon tetszett a fejid és magában a blogodod is!:))
Remélem mihamarabb lesz új fejid!!;))
Nemrég hoztam létre egyet én is benéznél?^^
http://kallisztaatuzkiralyno.blogspot.com
Puszíí*.*